|
|
|
|
Húúú bazz!
Ez még az összefoglaló alapján is kurva jó meccs lehetett!
I. kör teljesítve, valszeg a Kacsákra készülhetünk.
A CBJ-től mindenképp elismerésre méltó, hogy így küzdött 3:0 -nál az utolsó szalmaszálakba is kapaszkodva, de az idén ennyi volt.
Megint idegenben húztuk be a kört, már nem is tudom mikor volt olyan utoljára, amikor hazai pályán húztuk be a továbbjutást jelentő meccset (talán 2002-ben - ??? - )
Azért ez sem piskóta!
|
| |
|
|
|
|
juhé, megvan a series. talán ez volt az a meccs ahol egyáltalán győzelmet érdemelhetett volna a CBJ a játék alapján. ez már a 3ik söprés az első körben, mindenesetre a 3-ból egyedül a st louis kisöprése csalóka.
most már nyugodtan ránézhetünk a következő ellenfélre.
1. Ducks lenyomja SJ-t ---> Ducks
2. Nyer a sharks, ő kapja a CGY-CHI párharc győztesét (reményeim szerint a chicago-t) és akkor VAN ----> Canucks
tartózkodom attól hogy mondjak egy általam favorizált lehetőséget, izgalmas párharc lesz bárhogy alakul.
Alapszakaszbeli Top scorerünk 2 pontot termelt 4 meccsen, ennek ellenére söpörtünk. The new definition of depth.
|
| |
|
|
|
|
Na kapjátok be, szegény CBJ-nek legalább egy győzelmet engedhettetek volna! Ilyen jó meccsek kellettek volna végig és akkor most még volna miért aggódnotok! Mindegy ez volt a papírforma, nincs más dolgom mint gratulálni.
|
| |
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#13957) |
|
|
|
|
|
|
|
Persze, rutinszerűen
|
| |
|
|
Válasz varin hozzászólására (#13956) |
|
|
|
|
|
|
|
Na, mivan, megint mákoltatok ? :)
|
| |
|
|
|
|
ja. ez az utolsó meccs nagyon ott volt a szeren. jövőre remélem újra sikerrel teljesítitek az alapszakaszt és találkozunk a po-ban. akkor végetek lesz mint a botnak.
|
| |
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#13952) |
|
|
|
|
|
|
|
Köszi !
|
| |
|
|
Válasz Boll40 hozzászólására (#13951) |
|
|
|
|
|
|
|
Na a végén szétesett a stream, Mule gólját már nem is láttam
Megvan a negyedik, pihizhetünk. A Jackets is durván jól játszott ma.
|
| |
|
|
|
|
Jó kis meccs volt. Szerintem sokat tanultatok a szériából. See ya next year
|
| |
|
|
Válasz Boll40 hozzászólására (#13951) |
|
|
|
|
|
|
|
gratulálok a továbbjutáshoz!
|
| |
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#13950) |
|
|
|
|
|
|
|
4
Köszönjük!
|
| |
|
|
Válasz Boll40 hozzászólására (#13949) |
|
|
|
|
|
|
|
ez kevés lesz a továbbjutáshoz...oda 4 kell
|
| |
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#13948) |
|
|
|
|
|
|
|
Itt egyetlen statisztika számít: 3 wins.
|
| |
|
|
Válasz Boll40 hozzászólására (#13947) |
|
|
|
|
|
|
|
nem mondod, hogy megsérült. de gondolom a három gyökér nem magától zuhant rá, hanem három másik gyökér lökte rá. ez van. miért nem kér cserét? csak leromlik a fasza kis statisztikája.
|
| |
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#13946) |
|
|
|
|
|
|
|
Aszem Ozzie meghúzta a combját az egyik alkalomnál mikor három gyökér zuhant véletlenül rá
|
| |
|
|
|
|
jó kis meccs lett mi?
|
| |
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#13944) |
|
|
|
|
|
|
|
5-5
|
| |
|
|
|
|
4-3 ide
De rohadt jó ez a meccs
|
| |
|
|
|
|
Hossa 4-3
|
| |
|
|
|
|
Na meg 8-2 után nyilván van kedvünk leállni
|
| |
|
|
|
|
nem úgy néz ki hogy belesz*rnánk, le akarjuk zárni
|
| |
|
|
Válasz Boll40 hozzászólására (#13938) |
|
|
|
|
|
|
|
Kapushiba volt, beszéld meg Masonnel
|
| |
|
|
Válasz Boll40 hozzászólására (#13938) |
|
|
|
|
|
|
|
most már leállhanátok. ez már kezd nagyon gusztustalan lenni. nem baj, egyszer majd visszakapjátok.
|
| |
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#13937) |
|
|
|
|
|
|
|
Ja ezt nem figyeltem. Közben Cleary 3-1
|
| |
|
|
Válasz Boll40 hozzászólására (#13936) |
|
|
|
|
|
|
|
az előzőt neki adták? nem lidstrom-é
|
| |
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#13935) |
|
|
|
|
|
|
|
Homer újra, 2-1. Hattrick?
|
| |
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#13934) |
|
|
|
|
|
|
|
Huselius PPből egyenlít
|
| |
|
|
|
|
Homer strikes, Lids PPA
|
| |
|
|
|
|
Ezt nem mondanám, Chara nyeri szerintem, de Green egy vicc.
|
| |
|
|
Válasz Becks hozzászólására (#13930) |
|
|
|
|
|
|
|
Good for you.Cherry nogyon viccesnek nézki de az a bohoc ruházat nagyon sok pénzt hozbe neki.
|
| |
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#13927) |
|
|
|
|
|
|
|
finoman szólva esélye sincs.
|
| |
|
|
Válasz HUMBUK hozzászólására (#13925) |
|
|
|
|
|
|
|
No neee, ez nem lehet igaz! Remélem, semmi köze az egészhez, s ez csak valami tévedés!!!
|
| |
|
|
Válasz avalanchegirl hozzászólására (#13928) |
|
|
|
|
|
|
|
ZETTE
ezt olvasd el: http://dnes.atlas.sk/sport/hokej/557758/policia-zadrzala-hokejistu-podozriveho-z-vrazdy-rozhodcu
Scurko-rol van szo...hogy megolt egy birot..hihetetlen..nem hiszem el
|
| |
|
|
|
|
Csak ha jelmezbálba megyek és kakadunak öltözöm
|
| |
|
|
Válasz Cherry Grove hozzászólására (#13926) |
|
|
|
|
|
|
|
Egyszerűbben: olyan, mint az NHL-ben Don Cherry: az a hokiban
------------------------------------------------------------------------
Akkor MacPhisto nagyon gazdag.Kiváncsi vagyok hogy talán ugyan olyan zakokat visel mint Cherry.
|
| |
|
|
Válasz LeClair hozzászólására (#13919) |
|
|
|
|
|
|
|
megvannak a Norris nominee, a csk mellett Chara és Green van ahogy azt sejteni lehetett... idén azért nem annyira "lock", sőt mondhatnám hogy nem ő a legesélyesebb.
|
| |
|
|
|
|
Nem aprózta el, mert ha már igy alakult, hát kiválasztotta a leghossabbat
|
| |
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#13921) |
|
|
|
|
|
|
|
jaj, ez nagyon szar...
|
| |
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#13921) |
|
|
|
|
|
|
|
Ez a Lost-os kurva nagy!:-DDD
|
| |
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#13920) |
|
|
|
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#13920) |
|
|
|
|